RSS

EURÓPA PÉK KFT NAGYBAJOM Műfüves bajnokság 2018. – 9. forduló

13 Sze

NAGYBAJOMfigyelő:
20111118. szeptember 13.

9. forduló
09. 11.

Kék Lámpások – Segesdi Öregfiúk: 2 – 2

Góllövők :Sipos Dávid 1, Géczi Csaba 1, ill.: Ignácz György 1, Komáromi Dávid 1.

Mindkét csapat oda tette magát ezen a kiélezett mérkőzésen. Felváltva kerültek helyzetbe a játékosok, amelyből a Kék Lámpások kerültek előnybe, de Zigi egyenlített, s a szünetbe egál volt. Újat nem is tudok írni, mert a forgató könyv ugyanaz volt, mint az első félidőben, ami a gólokban is megegyezett, s így maradt a pontosztozkodás. Talán mondhatjuk, igazságos az eredmény bár, mindkét csapat előtt ott volt a lehetőség a győzelemre.

Vásártér Falábúak – Vése később kerül lejátszásra

Oázis Fagyizó –Feláldozhatók: 6 – 3

Góllövők: Andricz Zoltán 3,  ebből 1 öngól, Horváth Ádám 2, Tóth Gábor 2,
ill.: Táskai Kálmán 1, Tóth Ádám 1.

Könnyed játék folyt a pályán, amiből meglepetésre a Feláldozhatók kerültek előnybe, a tizedik percbe. Pár perc elteltével jöttek a válaszok az Oázis két perc alatt háromszor is betalált, így nyugodtan mentek a szünetre. A fordulás után még gyorsan kettőt bevittek, majd jött a fordulat zárkózott az ellenfél, akinek még Andricz Zoli is segített egy góllal. Nem forgott veszélybe a fagyisok győzelme, becsülettel küzdött mindkét csapat, de most is a jobb nyert.

Tabella M Gy D. V. RG. KG. GK. Pont
1. Kék Lámpások 8 5 2 1 23 14 9 17
2. Vése 7 5 0 2 27 16 11 16
3.

 

Oázis Fagyizó 7 5 1 1 36 11 25 16
4. Segesdi Öregfiúk 8 3 1 4 14 20 -6 10
5.. Vásártér Falábúak 6 2 1 3 10 16 -6 7
6. Feláldozhatók 8 1 0 7 12 36 -24 3

 

10. forduló
09. 18.

18 : 00  Vásártér Falábúak – Feláldozhatók
18 : 45  Oázis Fagyizó – Kék Lámpások
19 : 30  Vése – Segesdi Öregfiúk

Véber László

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2018. szeptember 13. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: