RSS

II. Szántó hús amatőr műfüves labdarúgó bajnokság – 14. záró forduló

30 okt

NAGYBAJOMfigyelő:
2015. október 30.

II. Szántó hús amatőr műfüves labdarúgó bajnokság Nagybajom 2015.

2015. 10. 27. 14. forduló

Ifikör – Vásártér Falábúak: 4 – 1
Góllövők: Véber László 2, Nagy Róbert 1, Császár Kornél 1, ill.: Táskai Árpád 1.
A Vásártér hozta a kötelezőt, de ez arra vonatkozott, ha feljebb akarnak végezni a tabellán. Az Ifikör végig tekerte a mérkőzést, de nem tudta megszorítani a Falábúak csapatát, akik magabiztosan nyertek.

Vése – Oázis Fagyizó: 1 – 1
Góllövők : öngól, Göncz Zsolt 1.
Ezen a mérkőzésen sok múlott, mivel mindkét csapat csak győzelem esetén tudott volna a tabellán feljebb lépni. A rengeteg gólhelyzetből csak egyet tudtak a Fagyisok kihasználni, s ráadásul egyszer a saját kapujukat vették be, így történt, hogy a nevető harmadik járt jól a Vásártér csapata.

Kolping Iskola – Nagyatádi Öregfiúk: 0 – 1
Góllövők : Faragó István 1.
Sokat köszönhet a Nagyarád a kapusának, mivel ezen a mérkőzésen nem tudták a Kolping játékosai bevenni a kapujukat, pedig mindent meg próbáltak. A mérkőzést eldöntő gélt a végig veszélyesen játszó Faragó szerezte, aki a gólkirályi címet is kiérdemelte.

Segesdi Öregfiúk – Ifikör: 2 – 0
Góllövők: Ignácz György 1, Hoffmann Tamás 1.
A félbe maradt mérkőzésen a folytatásban még egyszer betalált a Segesd az Ifikörnek, s behúzta a három pontot, igaz ezzel nem tudtak feljebb lépni, de így megtartották a helyüket.

A mérkőzések után tartottuk az eredményhirdetést, ahol megköszöntük Szántó József úrnak a bajnokság támogatását, s a nagyszerű székelykáposztát amivel vendégül látta a csapatokat.

A II. Szántó hús amatőr műfüves labdarúgó bajnokság Nagybajom 2015.végeredménye:

1. Nagyatádi Öregfiúk___9 1 2 41 – 16 28 p
2. Vásártér Falábúak____8 2 2 30 – 23 26 p
3. Oázis Fagyizó_______7 3 2 45 – 23 24 p
4. Kolping Iskola_______3 3 6 24 – 27 12 p
5. Vése_______________3 3 5 26 – 38 12 p
6. Segesdi Öregfiúk_____ 3 1 7 20 – 26 10 p
7. Ifikör_______________2 0 8 14 – 42    6 p

Legjobb kapus: Németh István, Vásártér Falábúak
Legjobb mezőnyjátékos: Nagy Richárd, Oázis Fagyizó
Gólkirály: Faragó István, Nagyatádi Öregfiúk

Várjuk azon amatőr csapatok jelentkezését, akik részt szeretnének venni a sportcsarnok által szervezendő téli terembajnokságban.
Jelentkezni Véber Lászlónál lehet.

Véber László

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2015. október 30. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: