RSS

CREDO – 2014. december

22 dec

NAGYBAJOMfigyelő:
2014. december 22.

Az interneten is olvasható a CREDO 2014. decemberi száma.

Tartalom:

Adventi lelki nap Fotók – Nagybajomi plébánia káplánjai: 1. Az első és a gyorsan távozó: KERN JÓZSEF (1938 szeptember 12 – október 10.) Marics József (Berzence) – Ferenc pápa: A szinódus nem vonta kétségbe a keresztény házasság igazságát Magyar Kurír – Ölellek benneteket! Ferenc pápa üzeni a fiataloknak Magyar Kurír – 10 éve engesztelünk Magyarországért Vizes Annus néni (Elhangzott 2014. november 23-án, Krisztus Király vasárnapján, a du 3 órai szentségimádáson.) – Áldó imádság Vizes Annus néni – Anyakönyvi adatok a plébánián – Hittanosaink karácsonyi készülete adventben Lempach Gabriella – ADVENT – Advent György Attila – Várakozás Horváth Józsefné Annuska – December 8..Boldogságos Szűz Mária fogantatásának ünnepe – Várja Fiát, égi Urát – Karácsonyi vásár idején Paul Roth – Levél Jézushoz Anneliese Ratzenböck – Kapni vagy adni Szenthelyi Molnár István – Adventi rejtvény – KARÁCSONY – Kicsi jászol Mészáros Sándor – Karácsonyi csengő Mára László – Mennyből az Angyalok Csaba Zsuzsanna – A NAPKELETI BÖLCSEK Sík Sándor – BETLEHEM Juhász Gyula – BETLEHEM Rónay György – Apró bölcsességek – Karácsonyi mesék : A legkisebb cinke Mester Györgyi – Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán? Mentovics Éva – Az igazi ajándék Mester Gyöngyi – Ha egy BIBLIA beszélni tudna… – Karácsonyi rejtvény – Adventi lelki nap Fotók

Jelenlegi felelős kiadó: Rajkai István plébános. Nyomdai előkészítő: Farkas Balázs. Munkatársak: Lukáts Istvánné, Lempach Gabriélla. Fotók: Lempach Gabriella, Internet

CREDO – 2014. december

ARCHÍVUM

Reklámok
 
2 hozzászólás

Szerző: be 2014. december 22. hüvelyk Uncategorized

 

Címkék: , , , ,

2 responses to “CREDO – 2014. december

  1. Keglovich Milán

    2014. december 28. at 17:26

    Tisztelt Szerkesztőség!
    Szeretném megkérdezni, mi az oka annak, hogy a Credo 2104 decemberi számában “A igazi ajándék” és “A legkisebb cinke” című meséknek csupán egy-egy részlete olvasható? Miért nem a teljes meséket közölték le?
    Válaszukat előre is megköszönöm.
    Üdvözlettel,
    Keglovich Milán

     
    • nagybajomfigyelo

      2014. december 28. at 22:23

      Kedves Keglovich Milán!
      Hozzászólását a CREDO szerkesztőségének továbbítottam.

       

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: